Street workout edzések során gyakori és visszatérő probléma a tenyér bőrfelületének sérülése. Ebben a rövid modulban a következő témaköröket fogjuk átbeszélni:
- Bőrkeményedésekről általánosságban
- Prevenciós megoldások, avagy hogyan kerüljük el a mélyebb bőrfelületi sérüléseket?
- Felületi, mélyebb sérülések kezelése
Bőrkeményedésekről általánosságban
Bizonyára te is tapasztaltad már, főleg talán kezdőként, hogy eleinte mennyire kellemetlen tud lenni a bőrkeményedésekkel való együtt edzés. Egy kezdőnek ez kifejezetten kellemetlen tud lenni, hiszen az első pár edzés után az eddig sérülésmentes bőrfelületen megjelennek az első pici bőrkeményedések, amik kellemetlen szúrü, égető érzettel járnak. Ez sokszor mentális blokk, akadály lehet az edzések folytatásában több szempontból is. Ha valakinek alacsonyabb a fájdalomtűrő képessége, vagy eddig még nem érte ilyen impulzus a tenyerét, akkor annak az embernek edzés közben főleg a függeszkedve végzett gyakorlatokkal meggyűlhet a baja fókuszálási szempontból. Hiszen amikor a fájdalom eluralkodik az ember felett, akkor a mentális fókusz a fájdalom érzeten lesz, nem pedig a gyakorlatok kivitelezésén, ami egy kezdő esetén rögtön egy demotiváló tényező lehet a folytatásban.
Sok embernél látom, hogy erre megoldásképpen vásárolnak különböző típusú kesztyűket, szívacsokat, hogy csökkentsék az irritációt edzésközben, ami rendben is van. Viszont fontos, hogy itt is hosszútávon gondolkodjunk, és megtaláljuk az egyensúlyt. Mire értem ezt az egyensúlyt konkrétan? Az egyensúly alatt itt azt értem, hogy mérlegelnünk kell azt, hogy mennyire szeretnénk hosszútávon az ilyen kiegészítőktől függeni az edzések során. A tenyér bőrének legfelsőbb rétege a hámréteg, amely saját magától képes alkalmazkodni, erősödni. Ebből kifolyólag, ha mi folyamatosan védeni akarjuk az edzésen ért impulzusoktól a tenyeret, akkor ellehetetlenítjük a megerősödéstől. Éppen ezért az egyensúlyt ott kell megtalálnunk, hogy milyen időközönként alkalmazzuk a kesztyűt, vagy egyéb kiegészítőt. Tehát például, amikor elviselhetetlen a fájdalom és edzésed lenne, akkor érdemes kesztyűt húzni. Majd amikor már regenerálódott eléggé a bőr hámrétege, akkor újra kesztyű nélkül edzeni. Egészen addig tesztelgetni, megfigyelni ezt a folyamatot, amíg el nem tudod hagyni a kesztyűt.
Tehát amint említettem a tenyéren lévő hámréteg regeneráció során alkalmazkodik azokhoz az impulzusokhoz amiket az edzések során kap, és természetes úton megerősödik, megvastagszik ez a réteg. Ebből kifolyólag a fájdalom mértéke egyrészt elkezd csökkenni, másrészt te magad is elkezdesz alkalmazkodni a fájdalom típusához. Ez olyan, mint amikor valaki teljesen a nulláról elkezd boxolni, vagy karatézni, ahol bizonyos területeket folyamatosan ütések érnek az edzés során. Ezeknél a sportoknál is a különböző testrészek elkezdik megszokni ezeket az impulzusokat, és egy idő után megszokottá válnak.
Prevenciós megoldások, avagy hogyan kerüljük el a mélyebb bőrfelületi sérüléseket?
Ahhoz, hogy bőrkeményedéseinken csökkentsük a mélyebb szakadási sebek mértékét, foglalkoznunk kell a tenyerünkkel. Edzések után áztasd be a tenyered egy 10-15 mp-re meleg vízbe és habkő segítségével reszeld le, a megkeményedett vastagabb rétegeket. Ez segíteni fog abban, hogy az elhalt vastagabb bőrréteg szinten legyen tartva, és megakadályozzuk ezáltal a mélyebb sebek kialakulását.
Felületi, mélyebb sérülések kezelése
Előfordulhat, hogy a bőrfelület folyamatos kezelésének ellenére, mégis elszenvedsz 1-2 mélyebb bőrszakadást, amik elég kellemetlen fájdalmakkal tud járni. Ha valaki akrobatikus gyakorlatokkal foglalkozik, akkor ez majdnem hogy elkerülhetetlen. Ha már megtörtént az incidens, akkor fontos, hogy elfogadjuk ennek a hozadékát, és figyelve a testünk jelzéseit, pihentetni addig az edzéseket, amíg be nem gyógyult megfelelően a bőrfelület.
Most pedig mutatok néhány olyan módszert, amivel ezt a gyógyulási folyamatot felgyórsíthatjuk.
A lógó bőrréteg eltávolítása körömollóval
Semmiféleképpen ne próbáld letépni a bőrt, hiszen ha mélyebb a seb, akkor elképzelhető hogy a tépéssel, még mélyebbre szakítod a sebet. Próbáld meg egy körömollóval levágni a maradék bőrréteget.í
Hidegvíz + betadine alkalmazása (fertőtlenítés)
Miután megtörtént a “baleset”, engedj hideg vizet először a tenyérre, mosd át alaposan, majd kend be betadinnal.
Utókezelés
Utókezelésképpen neogranormon krémet érdemes napi 2x kenni a sebre. Amit nem érdemes tenni, az a seb leragasztása, hiszen így nem jut levegőhöz a seb és lassabban gyógyul.