2015 nyarán kezdtem el az edzést, akkoriban labdarúgással foglalkoztam, és a fizikumomat szerettem volna erősíteni. Ekkor találtam rá a saját testsúlyos edzésre és egy lakótelepi poroló rúdon kezdődött minden. Nagyon hamar megszerettem a sportágat és otthagytam a focit is miatta. Majd telt az idő és 2017-ben elkezdtem versenyezni is. Ahogyan az várható volt az első 2 versenyem kudarcba fulladt, éppen ezért rá kellett jönnöm, hogy tudatosabban kell az edzéseim alakítani. Ekkor volt az a pont, hogy elkezdtem különböző edzéssel kapcsolatos szakmai anyagokat olvasni könyvekből, kutatásokból, illetve ekkor kezdtem önfejlesztéssel is foglalkozni. A fő cél az volt, hogy az elméleti tudást áthelyezezzem gyakorlatba, őszintén ezek jelentették a legnagyobb kihívást. Ez a döntésem, hogy középiskola mellett elkezdem magam ilyen irányba fejleszteni, rendkívül jónak bizonyult, hiszen a következő versenyen, ami egy országos verseny volt, első helyezést értem el. (2017 – Budapest Urban games). Majd 2018-ban a világbajnoki selejtezőn 3. helyezést értem el. 2019-ben egy Nyíregyházán megrendezett országos versenyen szintén első helyet sikerült elhoznom, majd 2019-ben sikerült megnyernem a Magyar Világbajnoki selejtezőt, ezzel pedig kvalifikáltam magam a világbajnokságra Moszkvába, ahol 77 ország versenyzőével volt szerencsém versenyezni. Ezenkívül a VB előtt részt vettem egy Szlovák nemzetközi versenyen, ahol 2. helyezést értem el. Fontos tudni, hogy ebben az időben már elmélyülten foglalkoztam az önfejlesztés különböző irányzataival, mint például az Érzelmi intelligencia, szemléletmód és produktivitás. Hatalmas szerepet töltöttek be ezek a témakörök az életemben, és így lehetőségem volt egy hatalmas mentális előnyre szert tennem a versenyzők között. Jelenleg pedig eljutottam addig, hogy mindezt a tudást átadjam másoknak is. Az új küldetésem már nem a versenyek, hanem az értékteremtés mások életében.
- Vélemény
- Kérdések
Köszönjük, hogy értékelte a terméket!
Véleménye nagyon fontos számunkra. Ossza meg barátaival tapasztalatait!

Szakmai felkészültség, lelkiismeretes munka.
Én nem pontosan azt a terméket, vagy szolgáltatást kaptam, amire a közös munkánk megkezdése előtt számítottam… Hanem annál sokkal, de sokkal többet! 🙏🥹 A kurzussal és annak minőségével teljes mértékben elégedett voltam. Minden kedves érdeklődőnek tiszta szívvel ajánlom a Bencével való közös munkát, ha edzeni, tanulni vagy fejlődni szeretnétek!

Komplett, értékes, precíz
Azért választottam ezt a kurzust, mert tudom, hogy voltál a világbajnokságon is, és hogy neked meg van a tudásod ahhoz, hogy hatékonyan segíts nekem a street-wokrouttal kapcsolatos céljaim elérésében. Már elérted azt amit én is szeretnék. Az önfejlesztős modul nagyon le vett a lábamról, kíváncsian várom az edzéstervem. Az egyetlen negatív visszajelzés, amit tudok mondani, hogy 1-2 hetet kell várni egy üres helyért egy videós beszélgetésre, legalábbis én ezzel szembesültem. Igen, ahogy írtam, nagyon tetszik az önfejlesztős rész, "kitölti anyaggal az esetleges hiányosságaim mentális szinten"

Fizikálisan és mentálisan egy óriási lépés, összetett
Bence óriási hangsúlyt fektet azokra az emberekre akikkel együtt dolgozik és ez egy óriási előnyt jelent az én szemszögemből. A mentoring program nem csak az edzésről szól, hanem megtanulsz mentálisan is egy brutális szintre lépni. Nekem teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat ez az egész, csak ajánlani tudom.

Összetett, mentális egészség fejlődése, kihívás saját magaddal szemben
Rendkívűl jól van felépítve a struktúrája ennek a programnak. Bencének köszönhetően olyan új edzésmódszert ismertem meg, ami szintén nagyon tetszik. Fontos hozzá tennem, hogy nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is fejlődünk és ennek a kettőnek muszáj együtt működnie. Produktívitás kiépítése, valamint a mindennapok megváltozása is jellemző a programra. Ez egy verseny a saját elméddel és a testeddel is egyaránt.