2015 nyarán kezdtem el az edzést, akkoriban labdarúgással foglalkoztam, és a fizikumomat szerettem volna erősíteni. Ekkor találtam rá a saját testsúlyos edzésre és egy lakótelepi poroló rúdon kezdődött minden. Nagyon hamar megszerettem a sportágat és otthagytam a focit is miatta. Majd telt az idő és 2017-ben elkezdtem versenyezni is. Ahogyan az várható volt az első 2 versenyem kudarcba fulladt, éppen ezért rá kellett jönnöm, hogy tudatosabban kell az edzéseim alakítani. Ekkor volt az a pont, hogy elkezdtem különböző edzéssel kapcsolatos szakmai anyagokat olvasni könyvekből, kutatásokból, illetve ekkor kezdtem önfejlesztéssel is foglalkozni. A fő cél az volt, hogy az elméleti tudást áthelyezezzem gyakorlatba, őszintén ezek jelentették a legnagyobb kihívást. Ez a döntésem, hogy középiskola mellett elkezdem magam ilyen irányba fejleszteni, rendkívül jónak bizonyult, hiszen a következő versenyen, ami egy országos verseny volt, első helyezést értem el. (2017 – Budapest Urban games). Majd 2018-ban a világbajnoki selejtezőn 3. helyezést értem el. 2019-ben egy Nyíregyházán megrendezett országos versenyen szintén első helyet sikerült elhoznom, majd 2019-ben sikerült megnyernem a Magyar Világbajnoki selejtezőt, ezzel pedig kvalifikáltam magam a világbajnokságra Moszkvába, ahol 77 ország versenyzőével volt szerencsém versenyezni. Ezenkívül a VB előtt részt vettem egy Szlovák nemzetközi versenyen, ahol 2. helyezést értem el. Fontos tudni, hogy ebben az időben már elmélyülten foglalkoztam az önfejlesztés különböző irányzataival, mint például az Érzelmi intelligencia, szemléletmód és produktivitás. Hatalmas szerepet töltöttek be ezek a témakörök az életemben, és így lehetőségem volt egy hatalmas mentális előnyre szert tennem a versenyzők között. Jelenleg pedig eljutottam addig, hogy mindezt a tudást átadjam másoknak is. Az új küldetésem már nem a versenyek, hanem az értékteremtés mások életében.
- Vélemény
- Kérdések
Köszönjük, hogy értékelte a terméket!
Véleménye nagyon fontos számunkra. Ossza meg barátaival tapasztalatait!

Kiváló edzésprogram fizikum építésére.
Szia Bence ! Én Facebookon találkoztam az edzésprogramoddal. Nekem tetszett az ott elhangzottak jó a retorikád a megjelenéséd a videókban egy jó garancia arra hogy a program működik. Én nagyon hasznosnak találom a programot, még csak az alap gyakorlatokkal kezdős edzőtervvel dolgozom. Nekem fontos volt hogy az anyanyelvemen értsem mit miért csináljak, mi mivel Függ össze. Üdv Delneky Máté

Inspiráló, segítőkész, korrekt
Számomra a visszatérést adta a sporthoz, ezért hálás vagyok Bencének, köszönöm

Jól követhető program
Éppen egy saját testsúlyos edzésprogramot kerestem amikor szembe jött velem Bence Body tranformation hirdetése. A honlapon olvasottak alapján szimpatikus volt, ráadásul éppen akciós áron, úgyhogy pár nap gondolkodás után megvásároltam és január elején el is kezdtem a programot. Tetszik, hogy minden gyakorlathoz alapos oktatóvideó van, ezen kívül sok más hasznos információt is nyújt pl táplálkozás, mindset vagy lifehack témában. Továbbá a felmerülő kérdéseinkre is választ kapunk. Összefoglalva, eddig elégedett vagyok a programmal, szerintem jó befektetés volt.

Zseniális a program
A Body transformation program elképesztően jó. A 8 szintes kezdő edzésprogramot csinálom 1,5 hónapja töretlen lelkesedéssel. A 4. szintnél tartok most, és itt el is fogok időzni egy darabig, mert ezen a szinten még kicsit fejlődnöm kell, mielőtt továbblépek. Egyértelműen látszik a fejlődés a felsőtestemen, és ami megdöbbentő, hogy a sok-sok éve fennálló reggeli hátfájásom kb. 2 hete elmúlt. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta, az elektroterápia sem ért semmit. Szóval nagyon tetszik a program, örülök, hogy belevágtam. Köszönöm!

Szeretnék kérni egy telefonszámot mert még nem tudtam elkezdeni …nem tudom ,h mit kellene tennem az elinduláshoz. Köszönöm Kuti Ákos 06706766440